Éveink növekvő száma
mikor már mocsárba
süllyed a nyárvég
mikor már éveink
földre roskasztanak
mikor már aszaló
gyöngyét elvesztette
a nyár
mikor alászállunk
lelkünk tömlöcébe,
mikor kitekintünk házunk
ablakán
mikor már nem nyílik az ablak
mikor az utasra nem várnak
mikor az út követése nehéz
mikor az élet csupa
megpróbáltatás, szenvedés,
mikor nehéz a vállra vett kereszt
mikor már nem vibrál körülöttünk
Szeretettel: mikor már nincs kinek
megköszöni a kenyeret,
az asztalt,
mikor már anyánk nem jön elénk,
ki bennünket imáiban magasztalt,
mikor szelíd arcán elveszett
a világot befogadó mosoly,
ez megsokszoroz minden jelet,
itt az ideje, hogy
elindulj Őelébe
lépésről - lépésre.
Anyánk emlékén átragyog a hit,
még majd akkor is, ha majd a gyertyánk
értünk ég csonkig!
