Tudod
egy napon majd
mindent megbocsát az ember.
(Csak épp
semmit el nem felejt.)
- És ezen a napon
az ember megöregszik.
S egy napon majd
megtudja az ember
hogy mindenki közelebb áll a másikhoz
mint hozzá bárki is.
És ezen a napon
megérti hogy magányos.
- És azt hiszi hogy meghasad a szíve.
Aztán eljön az a nap is
amikor az ember már képes
a dolgoknak pontosan akkora
fontosságot tulajdonítani
amekkorát valójában megérnek.
S akkor a dolgokat
mellékes mozdulattal
- anélkül hogy meghasadna a szíve -
leírja a kiadás rovatba.
Ám ezen a napon valamiképp
körülbelül vége is a világnak.
Simonyi Imre: Levél barátomhoz
2009.01.04. 11:32 :: Aranyvessző
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://acsendhangjai.blog.hu/api/trackback/id/tr69856598
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
