A fájdalom bennem zúgón zokoghat,
Csitulhat is, de nem tud összetörni,
A lélekarc ha virul, vagy ha fonnyad.
Az arc kifejlett, nem tekint talányra,
De ráncot vet rá a nagy céltalanság,
Melyben járunk, csapongunk, esve-szállva.
Sárrá, porrá zuzódnak a göröngyök,
De életet, talajt adnak csiráknak,
A céljuk egy. - Betöltitek göröngyök!
Ha megtöretnék zajló életárban,
De tudnám, jobbak jönnek majd utánunk,
Ujjongnék (bár tört élet): Erre vártam!
Nem ennyit, de mindent vigan viselnék,
Ha életünk nagy vagy parányi kinja
Javitna rajtunk, s mondanám: ha elmék,
Ki bánja ezt, célom volt, arra törtem.
De hogy viseljem így az életet,
Eredmény nélkül, épen avagy törten?
