Eljön a nap, hogy többet nem leszek,
A könyvespolcon kis kötet leszek.
Mi életem volt: öröm, szenvedés,
Sötét sorok örök csendjébe vész.
Néhanapján egy kéz értem kinyúl,
S zörgő lapjaimon váratlanul
Fölsüt egy szó, mint másvilági hold,
S új életet kezd, ki felém hajolt.
Gomolygó századok fojtó ködöt
Lehellnek szét a holt sorok fölött:
Tartsátok lapjaim a fény felé
És lássátok rejtett vízjelét!
Holtan is élek, míg irgalma tart
A papirosnak s míg a fölkavart
Korok örvénye majdan elnyeli
Min szólt a dal, az ősi nyelvet is.
Mint lehellet a hideg ablakon,
Úgy sorvad el emlékem egy napon
S mint a porszem, mely sivatagba hull,
Az időbe veszek nyomtalanul.
