Minden rohan. Szegény magányos,
Hiába nézed a kék csillagot,
Az élet nem bús, nem talányos,
Az élet harcol: züllik és ragyog.
Minden rohan. S a nagy talányok
Meddőn virulnak fönn a kék ürön,
S míg lelkeden ül méla átok,
Mások gyönyörbe hullnak szédülőn.
Minden rohan. S rohan az élet,
S reád mi vár, te kérdő s álmodó?
Mély óceánja semmiségnek
S az alvilági, hallgatag folyó.
Minden rohan. Rohanj te is már,
Hisz úgy is későn indulsz, balgatag,
Leszüreteltek mindent itt már,
Tiéd tűnt őszök holt pompája csak!
