Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízü vagy,
olyan vagy, mint a mák,
s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s oly megnyugtató,
mint sír felett a kő,
olyan vagy, mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,
s kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst -
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,
s mint napsütötte égiháború:
sötétarany, -
ha megharagszol, ép
olyan vagy, mint az ú,
mélyhangu, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.
