Béke-sziget

"Mosolyogj saját bajaidon - keserű ízük eltűnik.Mosolyogj ellenségeden - haragja eltűnik.Mosolyogj a saját mérgeden is - elmúlik az is."

Én azt hittem, hogy mindig kék, ragyogó tükör a tenger,s hogy rejtett aranyszemecskékkincsével tele az ember.Hogy járva a tengert, szembe kellszállni merészen a széllel,s akkor a hajós csodákra lel,az idõ nagy titkokat érlel.Szálltam hát, Végtelen, feléd:hullámok pörölye…

Ha szeretni akarsz, bejöhetsz, számodra örökre nyitva vagyok, megnézheted a szívemet, nem kezdte ki a mosolyod. Felhúzhatod a kezemet, mezítelen bőröd alá, felöltheted életemet, lámpaernyőd leszek akár. Kinyithatod a vállamat, nyarak lógnak benne, minden ruhád, tüdőm tükrében…

"A világgal az az egyik legnagyobb baj, hogy az ostobák holtbiztosak mindenben,az intelligensek pedig tele vannak kételyekkel."

A hallgatózó kert alóla fa az űrbe szimatol,a csend törékeny és üres,a rét határokat keres.Riadtan elszorul szived,az út lapulva elsiet,a rózsatõ is idegesmosollyal önmagába les:távoli, kétes tájakonkészülõdik a fájdalom.

"Nem adom fel! Sosem adom fel! Mert ezen a világon nincs semmi, ami megmásíthatatlanul megváltoztathatatlan."

Szikra voltam, lánggá lettem, fellobogva lángra leltem, lángnyelvekkel ölelkeztem, ellobbanva hamu lettem. Hamu voltam, füstté válok, füstként felhők közé szállok. Felhőhabként messze futok, esőcseppként földre hullok.

A világot úgy is ki kell bírni.Ne engedd a virágokat sírni.Ne engedd a madarakat félni,a hűséget hóban elvetélni,az álmokat este megalázni,almafákat áprilisban fázni,a perceket ne engedd megállni,ablakokat örökre bezárni,csillagfényű éjszakára lőni,ösvényeket indákkal…

"Nehéz, vagy könnyű? Beleroskadok?Csak annyit érek, amennyit vállalok,Mert szívemben a jövõt hordozom,és alkuba már nem bocsátkozom!"

"A kövek nem feledékenyek. Nincs az a zuhatag, amely kimosná belőlük az időt."