Béke-sziget

Versek, dalok, bölcsességek, idézetek, gondolatok...* "Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága előtt, aki nyitott a csodákra, aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez, amit csinál." (Paulo Coelho)

Friss topikok

Kovács Erika: és

2010.12.30. 15:30 :: Aranyvessző

 

 

Tudsz-e sírni a csöndben
befelé nyelve könnyeid?
Tudod-e
mosolyogva nézni
a felhők nélküli eget
és megtölteni nevetéssel
hogy az elmúlás
ne fájjon
a sárguló faleveleknek?
És tudod-e
kezedben tartani
az éjbe zuhanó csillagokat?
Markodban szorítani fényüket
pedig jól tudod,
hogy már félúton elvéreznek?!
Tudod?
És tiszta arccal üvölteni Istennek,
hogy Te 'csakazértis' életre kelted!?
Mondd!
Tudsz- e még hinni,
simogató fűszálak közt ülő pár
halk szerelmében?
Egy apró érintésben?
Szemek tisztaságában?
Égboltra lehelt álmokban?
És az alázattal tűrt forróságban?
Egy apró kavics csillanásában?
Sírásában

Szólj hozzá!

László Ilona: Nem tudunk semmit a jövőről...

2010.12.28. 12:19 :: Aranyvessző

 


Nem tudunk semmit a jövőről,
Csak tobzódunk önfeledten a mában,
Pillanatokat lopunk az időből,
S a végtelent leljük egymás karjában.
 

Szólj hozzá!

Ágai Ágnes: Amikor nem vagy itt

2010.12.27. 12:22 :: Aranyvessző

 


Amikor nem vagy itt: fázom,
és belebújok a köpenyedbe,
magambaszívom a dohány
és borotvahab szagát,
kinyitom az aktatáskádat,
kezembe veszem a tollat,
és a jegyzetfüzetet,
aztán lefekszem az ágyba,
és testednek helyet szorítok,
leoltom a villanyt,
végiggondolom milyen is volt
a veled előtti korszak:
várakozás valami
biztos bizonytalanra,
arra, hogy jössz,
és hogyha elmégy,
én fázni fogok,
és belebújok a köpenyedbe,
magambaszívom a dohány
és borotvahab szagát,
kinyitom az aktatáskádat,…
Tehát a tárgyak?
Vagy a tárgyakban rekedt mozdulatok?
Kesztyűdben ujjad hív,
sáladon a kockák felnevetnek.
Amikor nem vagy itt,
olyan töményen vagy velem,
hogy átforrósodom.
 

Szólj hozzá!

MINDENKINEK,

2010.12.25. 12:16 :: Aranyvessző

 

Szólj hozzá!

Bella István - Utóirat egy szerelemhez

2010.12.23. 12:33 :: Aranyvessző

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Reggeledik odakünn és bennem lassan felkél a Nap.
Kirajzolódik arcod, és szerelmem
lepkéi kirajzanak a fényre,
hol a tollászkodó bánat,
késő madár, az égbehamvasul,
s megőrzi a magányt, mit magának
se mond az ember, csak így, hangtalanul.

Szólj hozzá!

Bede Anna: Ami a tiéd

2010.12.22. 12:18 :: Aranyvessző

 

 

 
Tiéd a korhadt pad a pesti téren.
Tiéd a fűcsomó a híd alatt.
A tűzfalakról penészes fehéren
vakolat-pénzek eléd hullanak.

Tiéd a botló léptek koppanása.
A lejárt jegyek és a vak sínek.
A horpadt maszk. Az élet ferde mása.
Tiéd minden, mi nem kell senkinek.

Harapj szét láncot kőbalta-fogakkal,
szedj össze kazal giz-gaz sugarat,
rakj máglyát, égj el, versenyezz a Nappal,
hogy a csúfolók megvakuljanak.

Facsarj esőt a fölrepedt rögökre,
élet-halálra hívd ki az eget,
ócskavas-halmon terülj el örökre,
légy minden könyörgésre felelet.

Tiéd a dér az országúti fákon.
Tiéd a por, mit lábad felkavar.
Veréb hintázik kajla glóriádon,
és dideregsz, míg meg nem vált a dal.

Szólj hozzá!

Tóth Juli: Remény

2010.12.21. 12:18 :: Aranyvessző

 

 


Titokzatos szépség
közepén,
körülöttem táncol,
biztató remény.
Csacsogó patakok,
fehér fényű utak,
hitet kiált minden
parányi mozdulat.

Mennyi, mennyi
szépség, e világban,
Benne van egy percben,
egy szál kicsiny virágban.

Szólj hozzá!

Beri Róbert: Örök fény

2010.12.20. 13:42 :: Aranyvessző

 
Csak enyhíteni akartam sajgó lelkem.
Hűsíteni veled, mint nyári zápor az út porát,
És elhallgatni csend a csendben
szíved meg-megdobbanó lágy ritmusát.

Én nem akarlak a lehetetlennel bántani.
Csak ments meg önmagamtól, ha kérhetem!
Romjaimból felépíteném álmaim,
hogy te légy benne beteljesült végzetem.

Halványodnak, tompák a csillagok.
Te jössz, beragyogod kínzó életem.
Lelkem forrása rubintvörös mosolyod.
S szemed kékje hoz örök fényt nekem.

(forrás: Poet.hu)

Szólj hozzá!

Falus Juli: Te-hiány

2010.12.19. 11:21 :: Aranyvessző

 


Néha…
Ki kellene bírni még jobban a napokat
mikor semmi hír felőled és csak tapogat

valami napsugár… és játszik a hajammal
de kit érdekel? hogy cicázik a harmattal
a fény mikor a te-hiány topog idebent
a szívemben… még zörög mit néz egy idegen
szempár hogy menjek felé… nekem ez nem való
hogy itt rád várok ez nem lesz soha megálló
neked nem én… csak amolyan átszálló vagyok
kitől lesz néhány jó perc… rég megbeszélt dolog:
én nem… ki kellene bírni amennyit mérsz rám
mert a városodban is összebújnak a fák
mint itt ezen az utcán melyen botladozom
sántán felbukom… egy te-hiányos nappalon

ma nincs hír felőled a szorongás fojtogat
tanulom kibírni még jobban a napokat

Szólj hozzá!

Forró Hajnalka: találkozás

2010.12.18. 11:04 :: Aranyvessző

 

 


amikor jössz felém
gazdátlan fénytér az út
jössz a járdán
vagy az út túloldalán
és nem fogy a tér
változatlan vagy
mint annak előtte
lépteid alatt remeg
az utcai por

amikor jössz felém
tudom hogy holdfénybe
kapaszkodik a lézengés
kecsegtet a jelenlét
a "tényleg-felvonás"  
 
(forrás: Poet.hu)

Szólj hozzá!

Gámentzy Eduárd: Kérés

2010.12.17. 11:37 :: Aranyvessző

 

 


Amikor egyszer
Elhagy a lélek,
Egyedül leszek,
-Gyere és védj meg!

Mikor a hajnal
Nem jön el többé,
-Fogd meg a kezem!-
Ne váljak köddé!
 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Müller Péter

2010.12.16. 11:02 :: Aranyvessző

Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk.
Aki a legkedvesebb.
Lelkünkhöz közelálló.
Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni.
A szeretet mélyebben van.
Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél, társadalmi elvárásnál mélyebben.
A szeretet nem kötelesség, nem feladat.
Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot.
A szeretet: a szabadság jegyében áll.
Senki sem mondhatja meg, kit szeressek, kit ne szeressek, még én sem utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahova akaratunk fölér - ez a lelkünknek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférájában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe.
A lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar.
Úgy hívják: szabadság.
Nincs benne kell és muszáj és az enyém és a tiéd. Nincs benne színjáték.

Nincs hazugság.
Nincs idő sem - mert ahogy egy életet leélhetek valakivel és nem szeretem - s egyetlenegyszer találkozok valakivel és szeretem.
Az igazi szeretet feldúlhatja a világ rendjét...

Szólj hozzá! · 2 trackback

Szoliva János: Hallgatásod hallgatásom

2010.12.15. 12:27 :: Aranyvessző


Hallgatásod hallgatásom.

...


Ki vagy te,
ki társam sose voltál,
csak másik énem,
kivel együtt élek
örök szövetségben,
ki féltve követ,
mint az árnyék,
ki - partot a tenger -
úgy ölel,
kinek ajka íze
öröm és szorongás:
egybeforraszt
s elszakít?
 

Szólj hozzá!

Szent-Gály Kata: Kérdések

2010.12.14. 11:30 :: Aranyvessző

 


Mért pattan a rügy ki az ágon,
s mért bomlik levelekre a belső
tompa tömeg, ott benn, a magokban?

Mért így megy a hangya,
mért száll a madár úgy,
s mi vezérli a nagyszerű indát,
hogy zöld borítást sorjázva magából
megmássza a fal meredékét?

Mi adja a víznek a sodrást,
estének a csendet,
s honnan a szívnek vágya: szeretni?
 

Szólj hozzá!

Serfőző Attila: Akkor

2010.12.13. 12:36 :: Aranyvessző

 


Akkor szemembe csobbant alakod,
s te raboddá fogadtál,
beköszöntek varázsló napok.
Az éj nyelve bölcsen simogatott.
Hamvas fényedben élek,
gyöngyeidben fürdök boldogan,
nem félek...
a holnap még oly' messze van.
Meztelen vágyaim zsivaja ébreszt,
csak egy kéznyújtás,
és hajad illata újra igéz,
nyugtalan keresi helyét a kéz.
Arcodon kéj incselkedik,
sóhajod melledig remeg,
őrzöm végső mozdulatod,
az idő innentől pereg...
 

Szólj hozzá!

Szent-Gály Kata: Egy beszélgetés emlékére

2010.12.12. 11:09 :: Aranyvessző

 


A fény itt jár még asztalunkon,
szivárványszínű még a füst,
és áttetsző a kék üvegpohár is,
mit ujjad s ajkad íve megjelölt, -
az összegyűrt szalvéta szirma zizzen,
a naptól nyílik széjjel, -  vagy lehet,
hogy benne hagytad nékem lelkedet?

Szólj hozzá!

Szepes Mária: Kommunikáció

2010.12.11. 12:37 :: Aranyvessző

 


 

 

 

 

Lelked immunrendszerét töltöd fel,
este a kimeríthetetlen Fény-Elixírrel!
Fogd fel morze-jeleit: a halál mulandó, örök az élet.

Szólj hozzá!

Szepes Mária

2010.12.10. 11:55 :: Aranyvessző

 


A gyógyító öröm évek óta megpróbál érvényesülni benned.
Különféle módokon ostromol. Szerszámokat ad a kezedbe.
Sürget, hogy segítsd ki a zárlatból.
Közli, hogy melyik magatartás az, amellyel ellene dolgozol,
és milyen módon teremtheted meg vele a kontaktust.
Most várja, hogy aktívan, tudatosan szövetkezz vele saját benső újjászületésed érdekében!
 

Szólj hozzá!

Kovács Anikó: Repülés veled

2010.12.09. 11:15 :: Aranyvessző

 


Ismerem kezed lusta, apró mozdulását,
ismerem, ahogy meggyújtod a cigarettád,
ismerem párás-vizes bőröd finom illatát,
ismerem, hogy lépsz át egy tócsát,
ismerem, ha majonézt csorgatsz a rántott halra,
ismerem, ha régi-szép, ódon álmaid váltod valóra,
ismerem, ha homlokodon gond suhan s cikázik át,
ismerem szemed villámló, parázs pillantását -
és ismerem,
ha féktelenül és mohó, szilaj erővel
elborít a vágy.
Ekkor szállunk, repítesz magaddal,
és már azt sem sejtjük, hol vagyunk,
megszűnik, nincs, elsüllyedt a világ,
nincs más ezen a földön - senki sincs kívűlünk,
csak mi ketten vagyunk földlakók,
s mi repülünk a múlandóságon át.

Szólj hozzá!

Serfőző Attila: Eszmélve

2010.12.08. 12:27 :: Aranyvessző

 


Várom minden rezdülésed, jeled,
miről sejtenem lehet - hozzám tartozol.
…hogy nekem lélegzed dalod,
velem álmodsz holnapot,
minden ébredést.
Osonó árnyadhoz simulok,
nem vehetnek tőlem el,
lelkem ágyasa lettél,
s örökké az leszel.

Szólj hozzá!

Gradvolt Endre: Apológia

2010.12.07. 12:16 :: Aranyvessző

   

Minden álmom színesre festett,
messzire gurult üveggolyó.
Idővel egyre szelídebb leszek,
hiába vagyok megvadítható.

Már többet hallgatok, mint ítélek,
bár súllyal se több, mint éllel a szó.
Vasfog az idő az ember szívének,
ha minden színjáték megtanulható.

Hát eljátszom azt, hogy ennyire vittem.
A bűneim közül semmit se bánok.
Már átéltem mindent, amiben hittem:
az tesz emberré, hogy újra hibázok.

Szólj hozzá!

Szádeczky-Kardos György: Nincs időd !

2010.12.06. 10:57 :: Aranyvessző

 


Szoktál-e néha meg-megállni,
És néhány percre megcsodálni
A zöld mezőt, a sok virágot,
Az ezer színű , szép világot,
A dús erdőt, a zúgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem , neked erre nincs időd!

Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni,
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni ,akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vigasztalni a szenvedőt?
Nem ! Neked erre nincs időd!

És ha est botul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted,
Tettél-e jót, láttál-e szépet,
És nincs más vágyad csupán ennyi:
Nem rohanni , csak embernek lenni,
hiszen már látod a temetőt!
De most már késő!....Nincs időd!

Szólj hozzá! · 1 trackback

Mészáros Ferenc: Szív és lélek

2010.12.05. 12:36 :: Aranyvessző

 


Éjjel nem alszik a szív,
Mellé bújik a lélek,
Mesél egy másik világról,
Ahol a szív mindig lángol,
S álmot hoznak a fények,
Lélekbe rejtett meséket.

Szólj hozzá!

Barcsai-Fehér Géza: Örök szerelem

2010.12.04. 12:44 :: Aranyvessző

 

 


Mely titkos kapcsolat emléke vonz feléd?
Oh, mondd, hol láttalak - oly rég, oly rég! - Szerelmem?
Mért kellett rögtön így a szívemhez felelnem:
«Köszöntsd szivem, köszöntsd porléted szebb felét?!»

Mely régi városok, tűnt tájak, ösmert kellem
Varázsa vert szegény szivemben halk zenét?
S habár nem érthetém, sejtés sodort feléd,
Egy vesztett űdvömet hogy benned ujra leljem.

Emlékszel? - Oh be' rég! - Mentünk egy hídon át.
Szemünk egymásba forrt. És elvált, mint a partok.
És lábunk messze vitt. Vitt élten, síron át.

De ez a perc maradt, a szívben egyre sajgott.
Míg most ledönt hidat, összefűz messze partot.
S egy csókban nyujtja át száz élet mámorát.

Szólj hozzá!

Barcsai-Fehér Géza: A kavics

2010.12.03. 12:05 :: Aranyvessző

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Irigy fenyők között vak erdő mélyin éltem,
Míg jött egy dalos ár és zúgva elsodort,
S mely rózsaszirmokat és szennyet váltva hord,
A víz sodort, sodort, míg a tengerhez értem.

Már testem jéghideg, kemény és síma volt,
Csak rajtett, mély erek tarkíták szürke vértem.
De bennök lelkem fájt; vihart epedtem, kértem,
Vihart, mely partra vet, hol ível messzi bolt.

S az orkán partra szórt, hol habvájt, hűs gödörben
Elnézem a napot, a nagy, örök csodást,
Mely kél és száll nyugodt, felséges égi körben.

De jó pihenni így, nagy úttól elgyötörten,
Tükrözve hajnalpírt meg alkonyhervadást,
Hideg kő, mely ragyog és nem vágy semmi mást.

Szólj hozzá!