Béke-sziget

 Ki világtalant tanít látniSötétből előhozza a NapotSegít a némának kiabálniHittel szövi át a holnapotKi elhagyva és félredobvaJóságból épít templomotAnnak a romlás-vadvirágaLelkében nem vésett nyomotKi mosolyt csal jeges arcraSzavakban alvó reményAnnakMinden tettét…

 Én még akkor is várlak amikor már réges-régen itt leszel - ilyen vagyok - valahogy nem tudom hinni a csodát azt gondolom ilyen csak két metaforában történhet fehér papíron kék golyóstollal - te ezt nem értheted - gondolom én és attól félek hinnél nekem és elmennél.

 Borongós árnyékkal szívemben járom a kertet őszi csendben..Búcsút veszek lombtól, virágtól.. maroknyi léttől.. csalfa nyártól.. Tőled még nem. Kérj, hogy maradjak! Aki voltam.. s aki vagyok ma, őrizz meg annak.

 Izzott a nyár, amikor megálmodtam:Kószáltam reményes szívvel a mezőnÉlveztem az akácok mézillatát.És nyár volt, amikor megtaláltam Őt.A boldog percet kivárta életem.Felejteni Őt, ha lennének is mégCsodára váró reményes éveim,Megcsalva magam, Ellene vétenék.Amíg…

  Megváltozik szép lassan a világ,Szelíden, halkan elsötétül,Maholnap semmi se marad,Sok színéből, bolond tüzébül.Nem vonz már semmi messzeség,Nem szédít semminő magasság...Nem akarnak sírni a szemeim... 

 Szívedet tenyeremmel betakarom,érezzem dobbanását, amíg csak lehet,és hogy felejtsem:madárröpte pillanat az élet.Nyugtalan lelkemet csitítja a csend,szavak sem kellenek.Jó így nekünk. Nekem. Neked.Amikor karod ölelő sátora- mint madárszárny, ha elfárad -vállaimról…

 Ballagó idők kezeit fogom. Hontalan mosolyod szürkíti arcom. Féltelek. Belém rúgnak bűneid. Hol lehetsz? Nehéz az élet nélküled, mint egy megbocsátás.