Egy őszi nap, akár a többi ezrek:
Ajtócsapódás, hervadt, őszi fény.
Erdőben ültem, levelek lepergett
Sorsán merengve: hova, merre lesztek -
S akkor jöttél felém.
Körülfolyt a köd, s gomolygott fölöttem
Bár elfakult a rétek zöldje már.
Még egyszer hajtott és virágba szökkent.
Sebes időnk többé tán el se röppen -
Csak lenne örök, örökös a nyár!
Elrévedtem a hideg szélben állva.
Zilált volt a nyári békém, a remény -
A költöző madárral kelve szárnyra,
Tartottam ismeretlen messzi tájra -
S akkor jöttél felém.
Egy őszi nap, akár a napok ezre.
A köd csak szüntelen szitált, de én
Az útra léptem ki, a fényt keresve,
Hogy az örök nyár honába vezetne:
És ott jöttél felém.
(Rába György fordítása)
