Szemed íriszén a messzeségből
mosolyod ragyog.
Rávetem magam tekintetedre,
és máris közel vagyok tehozzád.
Ajkam ajkadhoz csatolom, s szívem
dobbanásából egy-egy darabot
hullajtok reá.
Te letörölöd rólam a magányt,
én rátaposok, parazita volt
idáig bennünk, s mára már halott.
Testünk bilincs, egybeforr lelkünk,
s ahogy összeköt, örök rabjai
leszünk egymásnak, szárnyaló körök
a végtelenben.
