Izzott a nyár, amikor megálmodtam:
Kószáltam reményes szívvel a mezőn
Élveztem az akácok mézillatát.
És nyár volt, amikor megtaláltam Őt.
A boldog percet kivárta életem.
Felejteni Őt, ha lennének is még
Csodára váró reményes éveim,
Megcsalva magam, Ellene vétenék.
Amíg éltemben megtart kimért időm,
Jönnek még izzó új nyarak, s bár hullnak
A lombot emésztő őszi avarba,
Lelkem kelyhében megőrzöm őt.
