... van úgy, hogy néha
nem gondoljuk át - mit
és mennyit veszíthetünk,
hogy nem bírunk többet,
hogy a fájdalomtól megtörhet
- a szívünk;
elborít egy érzés, a vágy és
mi mégis megyünk tovább,
vakon, némán és süketen,
behálózza a lelkünket is,
a csodaváró, könyörtelen
- gyötrelem;
hiába minden - tudjuk -
ajkunkon, az utolsó szó
még dadogva sem tör elő,
mit nem mond ki a férfi,
elvállalja, belehal, de megteszi
- a nő;
keserű a könny, a csókok
méze sem elég édes már,
a múlt fonalát fonjuk,
hogy legyen belőle, reményteli
- fénysugár;
fénye csalóka, csak hiteget,
ha elszakítjuk, emlékként él tovább,
mi szép volt egy szerelem hajnalán
- elmúlik - a szív kiszabadul,
s nem lesz soha többé
- rabmadár.
