Vizek fölött porezüst pára
szerelmem az arcod,
ellenem így nyered a harcod:
tűz szemem elől,
vergődő karom elől
fölszállsz a kék fák sudarára.
Mint a tolongó fény tenyeremből
ha bezárom:
elillansz te is észrevétlen,
legyőzöd minden akarásom,
s köröttem áradsz mégis, illatsáv vagy:
nyáralkonyi kertek
fáradt virágai meszeltek.
Nincs nyugovásom,
látom, látom, látom
szemedben verdesni a lelked,
s homlokodon világlani,
mint hóvirágot,
a mondhatatlan szomorúságot.
