Béke-sziget

  kinek pillái alatt csillan a napsugárkinek meztelen kezére éneklő madár szállkinek selymes bőrét lágy szellő simogatjakinek barna haját nyári zápor eláztatjaannak adnám egyetlen kincsemetkinek mosolyában a hold fénye látszikkinek vidám tekintetétől a levegő…

  Van szerelem bevallhatatlan,vállalt nyugalmad őrzöd abban,te döntöttél ekként magadban:titok legyen. Bevallhatatlan.Azt dédelgeted ami gátol,ami megóv a kimondástól,úgy őrzöd, mint koldus a rongyát,hogy tested pucérnak ne mondják.Észrevétlenebb a fedettség,a…

  Halk zsongás búg, ébred a tábor Nektár csöppen az éji virágból, Pirkad az égbolt, zendül a rét, Messzire tűnik az éji sötét.Fátyol lebben, felfut a Naphoz, Felhő képében új zivatart hoz, Száll, tova, lassan, mosolyra vár - Halkan felnyög az tűzszavú Nyár.Dallam…

 Hegyek, fák, füvek, haragzöld, azúr menny, szívem rokonai,kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani,izmaim is emlékeznek ernyedőn, erdők, titok-ösvények, farkas szagúak,lombkunyhók, égboltnyi lombfelhők, csukott szemű lombalagutak,fürdik, frissül a fáradtság itt,…

 Hűvös volt ez a nap és az újságok szerintJön az eső, jön az ősz, hosszú tél lesz megintHúzódj még közelebb, s ha egy kevés bor maradtOszd meg velem a poharad, ugyanúgy, mint szebb időkbenEz a csönd éve volt, körül zárt, átkaroltGyere hát, legalább te légy kicsit…

   Nem vagyok jövőbe látó távoli égi jelcsak egy földi álmodó, aki gyakran téved el.Lehet, hogy nem vagyok pont olyan, amilyet mindig is kerestélde az volna szép, ha mégis,ha így is szeretnél!Nehéz bármit mondanom, így az ezredvég felé,de sose bújnék…

  Nem verset adok, csak szavakat, nem komoly mondandót, csak néhány pihe-puha lágy szót, kedvest és bársonyost, mely csapongó lepke szárnyán feléd repül. Nem dalt hoztam, csak hangokat, nem zengő melódiát, csak néhány eldúdolt foszlányt sodor feléd a hulló leveleket…

 lassan meghal az,aki soha nem megy útra,aki nem olvas,aki nem hallgat zenét,aki nem tudja megtalálni a maga bocsánatátlassan meghal az,aki elvesztette önszeretetét,aki nem fogadja más segítségétlassan szokásainak rabja lett,aki mindig ugyanazt az utat járja,aki soha nem változtat…

  "Szem mögött, szó mögöttgondárnyék feketül.És mégis - ne remegj:lélek van teveled,nem maradsz egyedül." 

 Amilyen vagy a világon, egyetlen.Életed tiéd, titokzatos érték.A létezés örömét énekelték,mikor születtél, könny volt a szemekben.Öröme légy önmagadnak, úgy, szépen,ahogy a szívben az összhang: Mindenség.Legyél, ki az örömöt akarod még,és akard, hogy magadban…

 huszonöt év – mennyit is ér ezmire volt elég kedvesem ne kérdezdamit tegnap megtettél ma nem teszed mega tények folyton összevérezneka szavaktól félek hallgatásommal behavazlakmint a bőröm hozzám tartozol haláltársamul választlakitt fáj ott fáj a csontokon kiütközik…

 "Úgy őrizd szívedben a Szeretet melengető parazsát, hogy a rettegést, a szenvedést megjárt szegénynek megmaradjon - legalább ez az egyetlen - menedék…" 

  Szeretem az esőket, szenvedéllyelszeretem őket,A dühöngő és a csendes esőket,A szüzies záport és a féktelen asszonyos zivatart.A felfrissitő esőt és a végnélkülielálmositó kopogást.Szeretem az esőket, szenvedéllyelszeretem őket,Szeretek hemperegni hosszú…

 Örökforgó ringlispil az élet, ezer veszéllyel jár: elkophatnak az erős láncok, csődöt mondhat a cél, kibillenhet az egyensúlyból, - lehet bármi, ami az utadba áll...Változunk, mindannyian Te is, én is töröljük le egymás könnyeit, kövessük azt, ami megosztható mással,…

  Élvezd a csendet!A csendben megszólal a világ,simítja lelkeds ellazít egy suttogó faág.

 Hello, ezt súgja a szélörökké él a szenvedélyFáradtan megérint a VégtelenÚjra elcsitul a félelemHisz az enyém ez a nehéz,fénytelen szerelem.Nekem a csend a dalom.Messziről érkezik a szóÁlom egén tiszta tóBolond üzenetet súg nekemNem kell álmaimat féltenemHiszen enyém…

 "Ha a költészet nem arra való, hogy felpezsdüljön a vérem, hogy hirtelen ablakot nyisson arra, ami csupa titok, hogy segítsen felfedezni a világot, hogy árva szívemnek társa legyen a magányban és a szerelemben, az ünnepen és az elhagyatottságban, akkor mire…

     Valamikor így mértem: évek, évek, egy idő óta így: napok, napok. S tán nemsokára napokkal se mérek, azt mondom: percek és pillanatok.

  Vigasz sem kellett már neki. Csak jöttek, dőltek könnyei. De nem zokogott: nevetett, azon is, hogy úgy könnyezett.A lágy árkokba, mosolya öntöző csatornáiba szálltak a könnyek, meg-megálltak, az állán jégcsap-csillogásnak.Mondhattam, hogy ki szereti. Remény sem…

 A félig nyitott ablakonbehajol a szél a szobába,a világűr csendje, magánya.A bútor szögletétőla légi fellegekigés az égi csillagokiga csend vonulása lakik.Rozsdájaa lárma.

  http://www.youtube.com/watch?v=ueeDPmsbtEU